Főzőverseny

Főzőverseny

A Festival d’Italiano konyhafőnöke kategória

A versenyre összesen 32 csapat jelentkezett, de a hely adottságai alapján csak 12 csapat próbálhatja ki magát a konyhában.

A 12 csapatot egy online gasztronómiai teszt kitöltése alapján választjuk ki, amelyre a Festival d’Italiano hetében, egy kijelölt napon, és órában kerül majd sor. Ennek pontos részleteiről a későbbiekben adunk tájékoztatást.

A főző kategória időpontja: 2018. március 23. péntek

A verseny kiírása szerint a jelentkező csapatok közül 12 mérkőzhet meg a Festival d’Italiano pénteki napján.

Helyszíne: Debreceni Séf Akadémia

A főzésre két turnusban kerül sor. A verseny helyszínére az első hat csapat együtt fog érkezni, a regisztrációnál az ehhez szükséges eligazítást megkapják.

Az első turnus 13.00-kor kezdi a versenyt, megismerik a helyszínt, az eszközök használatát, majd a zsűri indítja a főzésre rendelkezésre álló időt. A pultot a tálaláskor tisztán kell hagyni, de nem kell elmosogatni. A zsűri kóstol, értékel, majd a csapatok elfogyaszthatják az általuk főzött étel másik adagját. Előreláthatólag 15.00-kor ér véget a verseny. A második turnus 16.00-kor kezdi a főzést, és minden ugyanúgy zajlik, mint az első hat csapat esetében. A versenynek körülbelül 18.00-kor lesz vége. A versenyzők együtt jutnak vissza az iskolába.

A hat csapat hat pultnál fog főzni. A verseny kiírásakor megadott tíz recept egyikének hozzávalóit találják majd összekészítve, ezekből kell elkészíteni egy óra alatt az ételt két személyre. A tésztát, és/vagy a gnocchit a versenyzők készen kapják. A három tagból álló zsűri részére három tányéron kell előkészíteni a kóstolót, különösen ügyelve a tálalás szépségére, esztétikusságára.

A megadott ételek receptjeibe lehetőség van a saját egyéniségeteket is belecsempészni, legyetek kreatívak, a lényeg, hogy az étel felismerhető legyen.

A zsűrizés szempontjai:

  • Íz
  • Tálalás
  • Rendezett munka a főzés során
  • Időzítés
  • Kreativitás

Kérünk minden csapatot, hogy ismerkedjen a fűszernövényekkel is, mert egy fűszernövény felismerő fordulóban értékes plusz pontokat is lehet szerezni.