Elhoztuk az első díjat a Hungaruikum verseny Kárpát-medencei döntőjén!

Elhoztuk az első díjat a Hungaruikum verseny Kárpát-medencei döntőjén!

 

Országra szóló győzelem!

Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság által rendezett Kárpát-medencei Hungarikum verseny balatongyöröki országos döntőjén a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium RÁLA csapata - Madarász Regina, Tar Ágnes, Pikó Linett, Kordás Anna 11.C osztályaos tanulók -  és felkészítő tanáruk, Pósán Enikő képviselte Hajdú-Bihar vármegyét.

Csapatunk igazán méltóképpen képviselte Hajdú-Bihar vármegyét, mert a döntő huszonhét csapata közül, a középiskolások között az első helyezett lett, így dicsőséget és elismerést szerzett Hajdú-Bihar Vármegyének, Debrecennek és a Csokonai Gimnáziumnak.

A csapat sokat készült a Tanárnő irányításával a 2024. május 23-án és 24-én rendezett, jó hangulatú versenyre.  Jól előkészített volt az esemény, jól szervezett a döntő két napja. Nagy élmény volt az ottlét, a verseny sok-sok érdekes feladata, bemutatói.  Az előzetes feladat elkészítése és bemutatása jól sikerült.

Köszönjük, hogy mi képviselhettük a vármegyét! 

Köszönjük a vármegyei forduló Zsűrijének, Szervezőinek a munkáját!

Köszönjük az iskola Vezetőségének, Pedagógusainak a  segítségét!

Köszönjük a Szülőknek a  támogatását!

Gratulálunk a Tanárnőnek és a Lányoknak!

 

További információ:

https://www.hungarikum.hu/hu/hirek/huszonh%C3%A9t-csapat-m%C3%A9rk%C5%91z%C3%B6tt-meg-k%C3%A1rp%C3%A1t-medencei-hungarikum-vet%C3%A9lked%C5%91-d%C3%B6nt%C5%91j%C3%A9ben-0

https://debrecenbenhallottam.hu/hajdu-bihari-csapat-hozta-el-az-elso-dijat-a-hungarikum-verseny-orszagos-dontojen/#google_vignette