Színjátszókör

Színjátszókör

Iskolánk jelenlegi színjátszóköre 2015 tavaszán, az akkori Csokonai Gála kapcsán kezdte el működését. Azóta egy időnként változó-megújuló, 4-9 fős létszámú diákcsoport jelenti a színjátszókör folyamatos működését.

Első évben a Karinthy Frigyes-féle Az emberke tragédiája első részét alapul véve megírta és előadta a színjátszókör A diákok tragédiáját. A 2015/2016-os tanévben egy megújult felállásban született meg az első komolyabb darab Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című vígjátéka, átírt, megvágott, aktualizált változatban. (1) Ezt testvériskolánkban, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban adtuk elő, nagy sikerrel. Emellett megírtuk és eljátszottuk az Öt perc pedagógiatörténet című jelenetet, de az csak ujjgyakorlatnak számított a Karnyónéhoz képest.

Az új tanévben ismét megváltozott a csapat összetétele. Hónapokat készültünk a Csokonai Gálára a nagy durranásnak számító Rómeó és Júlia átirattal. (2)

2017 szeptemberében egy teljesen fiatal, egy kivételtől eltekintve kilencedikesekből álló csapattal kezdtük a tanévet. (Időközben megerősítettük sorainkat egy, az Ady dráma tagozatáról érkező új diákkal.) Hosszan gyakoroltuk az előző tanévben előadott Shakespeare-darabot, de a tanév nagy eseménye mégis a másfél hét alatt megírt és betanult A lövés című tragédia volt. Ezt volt szerencsénk a névrokon színházban, profi körülmények között, Bakota Árpád színművész szakmai felkészítése mellett eljátszani. (3)

Tágabb értelemben véve a színjátszókört, részben hozzá tartoznak azok a fellépők, akik részt vettek az iskolai ünnepségeken (írtunk egy darabot 1956 tiszteletére is), a galéria megnyitóin (4) és a március 15-re, június 4-re és október 23-ra emlékező „vendég” előadásokon (Szatmárnémetiben, Kolozsvárott, Margittán).

A Csokonai Gálákon, majd a Bálokon időnként a tanárok egy része is színpadra lép, hol a diákokkal közös (5, 6), hol pedig önálló műsorral (7).

 

1 – Karnyóné https://www.youtube.com/watch?v=T-3sha7Ms_0

2 – Rómeó és Júlia https://www.youtube.com/watch?v=FeGEbCHk4PM&t=2s

3 – A lövés https://www.youtube.com/watch?v=6NSoVPUl9-I&t=3s  

4 – Megnyitó https://www.youtube.com/watch?v=AI4-e9ShsaU&t=1s

5 – Gála, közös ének https://www.youtube.com/watch?v=LffpamCt57I

6 – Gála, közös ének https://www.youtube.com/watch?v=W2KFdNrlong

7 – Gála, tanártánc https://www.youtube.com/watch?v=zE4yZxMjzI8

8 - 1956 - megemlékezés; iskolai műsor 2021 https://drive.google.com/file/d/1HFRbI8xftIIot1MRnOyyNLGlYe0atKz_/view?usp=sharing

9 - Március 15. - megemlékezés, iskolai műsor 2022 MÁRCIUS 15.